“Mesék útján, csodák földjén…” – Szakmai nap a Halacska csoportban

Halacska csoport

A gyermekkornak két tündérvilága van: szellemi síkon a MESE, a cselekvés síkján a JÁTÉK.

Mit ér az olyan foglalkozás, gyermeki tevékenység, mely nem talál utat befogadójához, nem válik az alkotó és a befogadó közös élményévé, közös alkotásává. A mese, a meseszereplők, helyszínek megjelenítése mindenkinél más-más „látomást” eredményez, s ezeknek a kifejezése, megjelenítése megmutatja minden kisgyermek egyéniségét, eredetiségét. A főhősök bőrébe bújva éli át az örömöt, a bánatot, vesz részt kalandokban, harcol az igazságért, és nyeri el méltó jutalmát – vagy büntetését. A kicsikben így – tehát nem direkt módon – rögzülnek az erkölcsi tanulságok. Mi úgy gondoljuk a mesék ideje nem járt le és nem is fog soha. A mesékre mindig szükség volt, van és lesz, hiszen mindenki vágyik a varázslatra, a csodák átélésének élményére. Ennek a csodának az átélésére nyílt alkalom, 2024. április 19-én, amikor a Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda nevelőtestülete egy játékközpontú szakmai napon vettek részt a Liliomkert Katolikus Óvoda Halacska csoportjában, hiszen az idejáró gyermekek, nemcsak szeretik a meséket, hanem mindent is tudnak a mesékről.

Közhírré tétetett az egész országban, hogy keresik azokat a bátor, csavaros eszű, furfangos, szorgalmas, udvarias, kedves, segítőkész legényeket, gyermekeket akik megtudják menteni a KIRÁLYKISASSZONYT, aki nagyon bánatos, szomorú és nem tud elaludni….Már nagyon sokan próbálkoztak, válogatottabbnál válogatottabb legények, de sajnos eddig senkinem sem sikerült teljesíteni a király parancsát, hiszen előbb minden jelentkezőnek, feladatra vállalkozónak bizonyítania kellett alkalmasságát, mégpedig különböző próbák teljesítésével. Akik a próbák során a legtöbb pontot gyűjtik mesebeli füzetükbe, a királyi palotába érkezve megkapják majd méltó jutalmukat. Vándorlegényekké alakulva elindultak a mesék kanyargós és csodás útján, ahol sokféle népmesékben előforduló tárgyakkal találkoztak és ismerkedtek: láthatatlanná tevő köpönyeg, bocskor, motolla, rokka, krajcár, hamuba sült pogácsa, karikás ostor, szakajtó, kulacs és még sorolhatnám. Útjuk során egy öreganyóval találkoztak, aki nem engedte tovább haladni őket, amig nem tanulják ki a kékfestő mesterséget a kékfestőműhelyben. A vándorlegény azért indult útra a népmesékben, hogy szerencsét próbáljon, társat keressen vagy mesterséget tanuljon. Ügyesen ki is tanulták a kelmefestés fortélyait, megszerezve a végén a jól megérdemelt okleveleket, hiszen a batikolt kékfestős anyagok magukért beszéltek. Tovább folytatva útjukat az erdők rengetegjében eltévedtek és az Óriások Földjére keveredtek, ahol bizony hétpróbás megmérettetésben volt részük: ügyességi játékok, kanyargós, tekergős utakon, óriás táncházban tettek tanúbizonyságot határozott rátermettségükről. ÓRIÁSI pontokat gyűjtött mindenki az egyéni pontgyűjtő füzetében.

A mesés délelőtt további részében a Katica csoport „Pünkösdölő” játékfűzése és a Halacska csoport „Játszunk lakodalmast” dramatikus népszokás feldolgozása és bemutatása következett.

Mivel szakmai napra érkeztek a vendégeink, természetes volt számunkra a hitre nevelésük gyakorlatának bemutatása, amelyről a kerekasztal beszélgetés keretein belül sok kérdés fogalmazódott meg. A szellemi és sok játékkal fűszerezett gyakorlati munka után, délidőben valódi, mesebeli terülj, terülj asztalkámmal zártuk a nagyon jól sikerült szakmai napot, mindenki megelégedésére.

…Volt ottan lé meg lé, hogy még a kutyák is térdig jártak a levesben. De boldog ember volt, aki egy kanállal kapott. A Dunát bekötötték egy nagy zsákba. Sárgarépából sarkantyút csináltak egy fiú csizmájára. Amint forgolódtak a nagy vigasságban, a gyerek sarkantyúja beleakadt a zsákba, így a zsák kirepedt, a Duna pedig folyásnak eredt. Itt a vége, tedd a jégre, majd elcsúszik valamerre!” /részlet az Égig érő fa című magyar népmeséből/.

Így volt, ahogyan mondtam. Aki nem hiszi, jövőre járjon utána…addig meg, nézze meg az ÓRIÁSIAN sikerült KÉPEKET: