Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma...A kenyérsütés hagyományos népi módja

1 2 3 ►

Kicsiny kovász nagy tésztát keleszt – járta a mondás régen faluhelyen, ahol minden gazdaasszony maga sütötte a kenyeret.

Mai világunkban a gyerekek a legtöbb dolgot készen kapják. Természetesnek veszik, hogy működik a világ körülöttük, s nekünk a velük élő felnőtteknek kell megmutatnunk, hogy a dolgok mögött sok-sok munka és emberek állnak.

A kenyérsütés összetett munkafolyamat, amit a régi időben minden lánynak meg kellett tanulnia, még a férjhezmenetele előtt. Ma már sajnos csak a falun élő, idős korosztály emlékezhet az igazi házikenyér sütésének fortélyaira, amit mi is megpróbáltunk feleleveníteni a Halacska csoport gyermekeivel.

A kenyértészta elkészítése dagasztóteknőben történt. Ez a teknő bükkfából, később nyárfából készült, egy tömbből kifaragva, amit csak a kenyértészta dagasztására használtak. A jó kenyérhez jó minőségű liszt kellett. Az átszitált liszt egy részét a teknő egyik végébe húzták, ennek közepébe mélyedést vájtak, ebbe került a kovász. Víz és só hozzáadásával megdagasztották a kenyértésztát. A dagasztás kb. egy-két órát vett igénybe, mire a „padlásról is folyt a víz”. A műveletet öklükkel végezték az asszonyok, amit a tésztában kicsit megforgattak. A tészta akkor volt jó, ha hólyagosodni kezdett, a kézről könnyen levált és megnyomva visszarugózott. Ekkor a dagasztást befejezték, a teknőt újra letakarták, és egy-másfél órát kelni hagyták. Ezalatt elmosogattak és begyújtottak a kemencébe.

A fűtés ideje alatt szakajtották ki a kenyeret. A tésztából lisztes kézzel kenyérnyi darabokat vágtak, majd megforgatva gömbölyűre formálták. A kenyérrel együtt szakajtották a cipóknak valót is.

A szakajtókosarak belsőjét vászonkendőkkel, az úgynevezett szakajtóruhákkal bélelték ki, majd belehelyezték a tésztát. A tetejét egy kicsit megigazították, meglisztezték, hiszen bevetéskor ez lett a kenyér alja. Ezután a szakajtókat az asztalra rakták, és letakarva kelni hagyták. Mire a kemence fűtésével végeztek, a szakajtókban megkelt a tészta, és következhetett a kenyér bevetése. A kemence fenekét ekkorra már tisztára söpörték, miután a parazsat kihúzták belőle.

A bevetést gyorsan végezték, hogy a kemence ki ne hüljön. Az első két kenyeret a hátuljába, a majba tolták, a többit pedig előrébb, mindig egy meghatározott rend szerint.

A kenyér sütéséhez két órára volt szükség, de a cipót előbb vették ki. Sütés közben be-benéztek a kemencébe, ellenőrizték a kenyeret. Ha túl gyorsan sütött a kemence, akkor az előtét lejjebb vették, nehogy a meleg megkapja a kenyér tetejét.

Amikor a kenyerek szépen megsültek, a sütőlapáttal kivették őket, aljukat leseperték, és a kemence szájánál rögtön megmosdatták, hogy szép fényesek legyenek. Mosdatáskor a vizet kézzel kenték a kenyérre.

„Mindennapi kenyeredet gyúrom össze, látod?
Úgy, ahogy a jó Istenke egykor a világot!
Szeretetem, ügyességem ott lesz a kenyérben,
nem is hinnéd, mi lakozik, két kis pék tenyérben.
Nem félek én a munkától, megfogom a végét,
aki etet, aki táplál, az teremthet békét!
Mindennapi kenyeredet meg is sütöm, látod?
Ezzel fogom jobbá tenni az egész világot!”

/Aranyosi Ervin: Kicsi pék/