• Játszódélután

    Ismerkedés az óvodával

    A Liliomkert Katolikus Óvoda hamarosan megnyitja kapuit a leendő óvodás gyermekek és szüleik számára.

    „Minden gyermek egy-egy csoda és a hozzá vezető útnak is csodának kell lennie!”

    Mi nevelők teljesen elköteleződtünk e szemlélet mellett, pedagógiai küldetésünknek tekintjük és éljük meg a mindennapokban. Ez az elhivatottság ösztönöz bennünket arra, hogy folyamatosan keressük minden gyermek titkát és azon munkálkodjunk, hogy a legjobb tudásunk szerint segítsük őket, hogy ÖNMAGUK lehessenek. E csodálatos gyermeki világ felfedezésére, megismerésére hívjuk ÖNÖKET szeretettel, betekintést adva abba a környezetbe, amely a gyermekek aktivitásától, jókedvétől, énekétől, kacagásától hangos, ahol a kimondott szavakat és ki nem mondott gondolatokat a tartalom és a felelősség jellemzi.

    Az óvodánk iránt érdeklődő családok részére egy több alkalmas bemutatkozó EGYÜTTLÉTET, ÖSSZEJÖVETELT terveztünk, amelynek több állomásai lesznek az óvodai beiratkozásig. Az összejövetelek alkalmával szeretnénk bemutatni óvodánkat, az itt folyó nevelésgyakorlatunkat, szakmai pedagógiai munkánkat, amelyre jogosan büszkék vagyunk, betekintést engedve az óvoda mindennapi életébe, ezáltal is segítve ÖNÖKET a megfelelő óvoda kiválasztásában.

    Az ismerkedő, családi játszó délutánok IDŐPONTJAI:

    1. alkalom: 2024. január 22. hétfő, 16.00

    2. alkalom: 2024. február 13., kedd, 16.00

    A szervezési teendők miatt kérjük, jelezzék részvételi szándékukat!

    Érdeklődni, bejelentkezni a következő elérhetőségeken:

    Mobil: +36 (30) 522-2373
    Titkárság: +36 (1) 291-2162
    E-mail: igazgato@liliomkertovi.hu
    Web: www.liliomkertovi.hu

     

    NAGY SZERETETTEL VÁRJUK ÖNÖKET, CSATLAKOZZANAK MINÉL TÖBBEN!!!