NAGY CSODÁT HOZ A DECEMBER, ÚGY HÍVJÁK, KARÁCSONY.
FÉNYT ÁRASZT A SZÍVEKBE, GYERTYÁT GYÚJT A FAÁGON. KEDVES, ÖREG DECEMBER, OLYAN RÉGEN VÁRLAK, PIHENJ MEGY EGY KEVESET, MELEGEDJ MEG NÁLAM.”
– A téli évszak legcsodálatosabb időszakához érkeztünk. Ezekben a hetekben a Halacska csoportba beköltözött a téli varázslat. Minden csoportba csodálatos díszek, dekorációk kerültek. FENYŐÁGAK, GYERTYÁK illata töltötte meg a helységeket, ahonnan karácsonyi versek, mondókák hallatszottak. Meghitt pillanatokat teremtettünk a csoportokban, karácsonyi zenét hallgatva az adventi koszorúkon fel lobbant a második gyertya lángja. „Csendesedik már a szív, ADVENT szeretetre hív.”
Mi is elcsendesedtünk, ZENÉT HALLGATTUNK, énekeltünk és mondókáztunk, számolgattuk az adventi naptár ablakait, a fenyőfákat a meghívóhoz amit egy kis segítséggel a gyerekek maguk készítettek a Karácsonyi műsorra és átadták a szülőknek. Angyalokat készítettünk papír tányérokból.
– December 13-a LUCA NAPJA, az év legrövidebb napja, e jeles naphoz sok népszokás kapcsolódik. E napon Lucabúzát is ültettek, vagy tálkába BÚZASZEMEKET vetettek, és ha karácsonyig kikelt, akkor úgy tartották, hogy jó termés lesz a földeken. Mi is felelevenítettük a Luca napi szokásokat búzát ültettünk egy edénybe földet tettünk, rászórtuk a búzaszemeket, melyeket betakartuk földdel majd alaposan meglocsoltuk, hogy karácsonyig kikeljenek és díszítsék majd otthonunkat. „Karácsonyra minden ragyog. Fényesebbek a csillagok.”