“Egyszer volt, hol nem volt…- Mesék a 30 éves Liliomkert Katolikus Óvoda mindennapi csodáiról…

Óvoda

Egy ember életében még ifjúkornak mondható…Egy óvoda életében csak a bevezető szakasz, az élet kezdete, de mégis már egy kicsit történelem is. Az elmúlt 3 évtized történelmi távlatokban nézve, valóban nem nagy idő, de intézményünk történetében azonban, büszkén vállalható múltat jelent. 30 év nem hosszú idő valóban, de ahhoz elég, hogy legyen mire emlékezni, mit összegezni, mit ünnepelni. Kiváltságos helyzetben vagyunk mert nem csak résztvevői, szereplői vagyunk a történelem e fontos állomásán, hanem legfőképpen FELELŐS alakítói.

A 30 –ik mérföldkőnél állva, az intézményvezető visszaemlékezésében kiemelte, hogy mindannyiunk dolga a hídépítés a múlt és a jövendő között. De meddig ível visszafelé ez a gondolati építmény, melynek az egyik hídfője a múlt, pontosabban a múlt egyik állomása? Attól függ, mit tartunk fontosnak az eltűnt időkből, minek van számunkra még most is üzenete, mi érint meg, mi gazdagít, mi tesz bölcsebbé, mi tesz előrelátóbbá. És attól, miben és kiben hiszünk…

De a hídnak van egy másik „lába” is: az itt és most, amikor a mindennapi munkavégzés során a mi katolikus óvodánk is megküzd a 21. század kihívásaival és van egy másik hídfője, a jövőben.

A folytonosan változó világban, azt gondolom, hogy nevelésünk kulcsa nem lehet más, mint:

a kincseink, igazi értékeink keresése,
a felelősségünk, az élet- és nevelői hivatásunk jobb megismerése, megélése, betöltése, a keresztény pedagógusi küldetésünk tudatos megvallása, megélése.
a Bátorságunk, ahhoz, hogy merjünk többet vállalni, hogy alázattal igent mondjunk a ránk bízott feladatokra. Kegyelemként megélve és ajándékként tekintve az elmúlt 30 évre, az óvodai közösségnek jó oka volt arra, hogy ünnepi díszbe öltözzön és örvendjen, hiszen az óvoda születésének és fennállásának 30-ik születésnapját ünnepelték kicsik és nagyok egyaránt.

A jubileumi gálaműsoron fellépett a „Rózsaláng” szülők és dolgozókból összeállt kórus, akik jubileumi repertoárjukat nagy szeretettel úgy állították össze, hogy felemelő pillanatokat szerezzenek minden ünneplő jelenlévőnek. Három blokkban egyaránt találtunk egészen egyszerű, pár ütemes, szabályos darabokat csakúgy, mint bonyolult felépítésű, orgonával kísért vagy még dúsabban hangszerelt, jelentékeny kódával megkoronázott, igényes kompozíciókat és egyházzenei műveket. Köszönet illeti Dudás Mária kórusvezetőt, akit az a szándék vezette, hogy a muzsika és kóruséneklés segítségével éltető és élni segítő közösségeket hozzon létre.

Most először nyílt lehetőség ilyen nagy létszámú közönség előtt bemutatni, hogy a még nagyon kezdő, de lélekből, szívből éneklő nagycsoportos gyerekek mit is tudnak átadni az éneklésen keresztül. Külön dicséretet érdemeltek a gyermekek, akik felelősséggel és fegyelmezetten, felkészülten vették ki a részüket ebből a nagyszabású rendezvényből és kristálytisztán, gyönyörű dallamokat ANGYALHANGON énekeltek és betöltötték a termet. Köszönet illeti ugyanakkor a felkészítő óvónőket, hiszen EGYÜTT, KÖZÖSEN a nagycsoportos gyermekekkel egy olyan közösséggé alakultak és csiszolódtak, amely a lelket gyógyítja, ápolja, vidámsággal, gyermekhanggal, szeretettel.

Az óvodában állandó ismétlődéssel térnek vissza az évkör ünnepei, a természet évszakonkénti változása és az ezzel kapcsolatos tevékenységek, munkák. E különleges helyszínen, e különleges körforgásból adtak egy rövid kis ízelítőt az óvoda legkisebbjei, a Liliom kiscsoportosok.

A hagyományok erős szálait sodorták tovább a Kagyló középső csoportosok, akik egy hagyományőrző játékfűzést adtak elő, melynek címe „Fecske szárnyán repülünk, selyemréten perdülünk”.

A Katica nagycsoportosok pünkösdölő játékát követte a Halacska nagycsoport „Járom az új váramat, haj szélesnek udvarán…” című népi játék füzére. A nagy örökség egyúttal kötelesség is. Kultúrában születni nem csak annyit jelent, hogy élvezni a kiváltságokat, hanem annyit is, hogy előkészíteni az utódok kultúráját. Úgy gondolom, a Liliomkert Katolikus Óvoda ezt a hagyományőrző kultúrát képviseli a javából, ezért van nekünk nevelőknek ilyen nagy kötelességünk es felelősségünk a tovább adásában.

A Katicák nagyon szeretnek énekelni, mondókázni. Szeretik az évszakokat, a körjátékokat, a vicces dalokat és minden tettükkel, cselekedetükkel, imádságaikkal a Jó Istent dicsérik. Dicsérik az Urat prózában vagy dalban, ritmusosan, vagy lassan, hangosan, vagy halkan, de teljes szívből dicsérik tetteiért.

. Boldog Brenner János írta egyszer a naplójában: „…a szeretet az Ég köszöntése a földnek, és a hála a föld köszöntése az égnek.” A hála egyáltalán nem bonyolult érzelem; egyszerű, mint maga a szó: Köszönöm! Kaptam – köszönöm. Sikerült – köszönöm. Élek – köszönöm. Itt vagy – köszönöm. Szép – köszönöm. A hála érzése szétárad a testünkben és lelkünkben, felfelé emeli a tekintetet, felszabadítja a lekötött gondolatokat és aggodalmakat. Kinyit, erőforrásokat és lehetőségeket mutat, kapcsolatot teremt.

Így év végén, még inkább, mint máskor az alapérzésünk a hála, a köszönet. Aki hálás, az nyíltan elismeri: egyedül nem megy, önmaga kevés valamihez, jól jön a segítség. Ebből a segítségből bőven volt részünk a nevelési év során…és méltón tettünk tanúbizonyságot ezen a napon is.

Óriási KÖSZÖNET e rendkívüli felkészítő munkában résztvevő LILIOMKERTES nevelőknek!

Amit látunk „szerencsés utat készített a mi istenünk…” levontuk a következtetéseket, tanulságokat, amelyek elegendőek ahhoz, hogy sziklaszilárdan álljunk meg a jelenben és bátorsággal, hittel bizalommal tekintsünk a jövőbe és induljunk el a következő 30 évben is Szűz Mária, Isten oltalmába és gondviselésére bízva magunkat.