Óvodai élet

2023. november 18.

A héten a gyerekekkel az őszi időjárásról volt szó, ezzel kapcsolatos mondókákat, verseket, énekeket tanultunk. A gyerekeknek volt lehetőségük kis csoportokban előadni egy verset, amit az előző hetekben tanultunk. Nagyon élvezték, hogy szerepelhettek, és megmutatták, hogyan tudják önállóan előadni a verset. A matematikai foglalkozáson a gyermekek különböző színű korongokat kaptak és színek szerint csoportokba kellett gyűlniük. Utána közösen megszámoltuk, hogy melyik színből hány darab korong van és összehasonlítottuk a darabszámokat. Csütörtökön pedig a gyerekekkel közösen gyűjtött levelek segítségével készítettünk különböző levél lenyomatokat.

 

Erzsébet napi néptánc foglalkozásTemplomi liturgia