Ezen a héten a Bibliával foglalkoztunk, megfigyeltük a különböző gyermek Bibliákat, lapozgattuk, történeteket mondtunk belőle. A kis templomunkban minden nap elérhető volt, és a gyerekek szívesen nézegették. Volt aki még a babáknak is mesélt belőle.
Jézus utolsó vacsorájának történetét is felidéztük és igazi kenyeret hoztunk be, hogy megkóstoljuk “Krisztus testét”. A bort a tea helyettesítette, amit szintén megkóstolhattak a gyerekek. Ezután az Úr imáját mondtuk el. A felebaráti szeretetet is gyakoroltuk egymás megsimogatásával, megölelésével.