Idén is megosztottuk köpenyünket – Szent Márton ládája bőségesen megtelt!

2022. december 01.

Már hagyománya van, hogy Szent Márton ünnepéhez kapcsolódva a Liliomkert Katolikus Óvoda családjai és dolgozói azonnal IGENT mondanak egy karitatív felhívásra és egy nemes ügy mellé állnak. Idén is igyekeztünk Szent Márton nyomdokaiba lépni és ahogy Márton ifjú katonaként megosztotta köpenyét a koldussal, úgy osztottuk meg mi is sajátunkat az arra leginkább rászorulókkal.

A „Szent Márton ládája” adománygyűjtő akció keretében nagy mennyiségben gyűltek össze szép és jó állapotban lévő ruha, cipő, játék felajánlások. Az idei évben ÁLMOSDRA, a Chernel József Önkormányzati Óvodába járó gyermekeknek és családjaiknak vittük az összegyűjtött adományokat. Álmosd, hazánk keleti részén, Debrecentől 34 km – re fekszik Hajdú – Bihar megyében.

Szilárd meggyőződéssel állíthatom, hogy az általunk támogatott hátrányos helyzetű, rászoruló és nagy szűkösségben, nehéz sorsban élő családoknak igazán nagy szüksége volt a segítségre. A gondoskodó odafigyeléssel összeállított csomagok valódi karácsonyi ajándékok lesznek majd a nehéz helyzetben élő gyerekeknek és a mindennapi megélhetési nehézségekkel küzdő családjaiknak.

Nagy büszkeséggel tölt el, hogy tanúságot tettünk arról, hogy

„Ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal.” /1Jn 3,18/

illetve megint megtapasztalhattuk, hogy

„Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” /ApCsel 20,35/

 

Néhány FOTÓ az eseményről: https://drive.google.com/drive/folders/1jHUSGdyyYm2rWXUaLRpC7tOaNEONFKn5?usp=share_link

 

Adventi koszorú kötésSzent Erzsébet napi pogácsasütés