Szent Mihály napja alkalmából ezen a héten Vásáros hetet tartottunk a Halacska csoportban!
A gyerekek megismerkedtek Szent Mihály történetével és az e naphoz fűződő népszokásokkal. A népszokás szerint ezen a napon hajtották be a legelőről az állatokat ezért készíthettek a gyerekek fonalgombolyagból bárányt, amit mindenki behajthatott az istállóba.
A hagyomány szerint Mihály napján vásárt tartottak, éppen ezért ellátogattunk a közeli piacra, ahol megismerkedhettek mindenféle vásári portékával és termékekkel a gyerekek: tejtermékekkel, pékárukkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel, hentesárukkal. A piacon vásároltunk gyümölcsöt is, melyet a csoportban jó ízűen el is fogyasztottunk a gyerekekkel.
A montessori asztalnál piaci árukkal megtelt kosárból kellett szétválogatniuk 3 különböző kosárba a gyümölcsöket, zöldségeket és pékárukat a gyerekeknek.
A heti tornákon karikákkal és babzsákokkal tornáztunk, a napi mozgásokon körjátékot is játszottunk, a karikákkal a “Mókusok ki a házból” illetve az autóvezetős játékot játszottuk még.
A Népmese napján “A só” című mesét vetítettük le a csoportnak, melyet az óvoda sószobájában tekintettünk meg.
Keresés
Legfrissebb hírek
-
Emlékezzünk Szent Balázsról, Hogy ma vagyon napja!
2025. február 11. -
Ki vagyok én? Milyen vagyok én?
2025. február 11. -
Kagylós kalózok uralma a tengereken és óceánokon
2025. február 09. -
Üvegek visszaváltása a Kagyló csoporttal
2025. február 09.