„Az én apukám a legjobb a világon!” - Édesapák köszöntése a LILIOM csoportban

2025. március 29.

               Március, Szent József, a Szent Család gondos őrzőjének a hónapja, így minden évben az óvodában is hálát adunk a gyerekekkel édesapjuknak fáradozásaikért, munkájukért, áldozathozatalukért. Az apák napi ünnepség, kiemelt helyet foglal az óvodai ünnepek között. Nagy lelkesedéssel készültünk közösen a gyerekekkel egész héten. Először is egy játékos meghívót készítettek, puzzle formában, amit otthon, apával együtt kellett kirakni, ahhoz, hogy megfejtsék a küldött üzenetet. /Szeretettel hívunk és várunk apák napi ünnepségünkre, 2025.03.19-én, 17.00 órára a Liliom csoportba/. Izgalommal készítették apának az ajándékot, ami egy rajz volt képkeretbe, ”Én és az apukám” címmel. Az ünnepség dekorációs hátteréhez készítették az „apafejeket”, amelyeket az apák ingéhez és nyakkendőjéhez rögzítettünk. Minden kisgyermek elmondta, hogy az ő apukája a legjobb a világon, de persze, ezt meg is kellett indokolni, hiszen ez alapján készültek az „OKLEVELEK a világ legjobb apukájának”, ami szintén az ajándék része volt. Verset is tanultunk, amit személyesen is elmondhattak édesapának, egymással szemben állva az ünnepségen.

               Eljött a várva várt nap, amikor ünneplőbe öltözve, izgatottan várták az édesapákat. A várakozási idő, amig mindenki megérkezett, kiváló alkalom volt arra, hogy minden kisgyermek 4-5 percet, az édesapa ölébe ülve, vagy a térdén ülve, nyakát átölelve, csakúgy, élvezze az együtt töltött meghitt pillanatokat. Az emeleti díszteremben került sor az ünnepségre, ahova a gyermekek, apával kézen fogva és énekelve mentek fel. Ez a páros együtt vonulás és éneklés, megalapozta a kezdés meghittséget és ünnepélyességét, hiszen a gyermekek csilingelő hangja és apa határozott, mély éneklése, egy rendkívüli összhangot, egymásra hangolódást teremtett. Megérkezve a díszterembe, igazi kihívás volt az édesapák számára megtalálni saját magukat és elfoglalni saját kijelölt helyüket. A bevezető köszöntést követően, közösen imádkoztunk Szent Józsefhez és kezdődött az ünnepség, melynek vezérfonalát, az „Együtt játszani jó” mottóra építettük fel. A játékos délután feladatait, 3 kategóriában válogattuk össze:

  •  „Legügyesebb apa és fia”
  •  „Legkreatívabb apa és fia”
  •  „Legviccesebb apa és fia” kategóriában.

             Az ügyességi kategóriában, az édesapáknak gombokat kellett felvarrni, a gyermekeknek pedig gyöngyöket fűzni egy hosszú gyöngysort alkotva, meghatározott időn belül. (5 perc). A gyorsaságukat tette próbára, a lufifújó feladat is, hiszen időre kellett felfújni, minél több lufit.

             A kreativitás kategóriájában, népzenére kellett apának és fiának egy koreográfiát kitalálni. 3 csoportba rendeződve, kaptak 5 perc felkészülési időt, melynek következtében nagy lelkesedéssel mutatták be a közösen kitalált művész produkciójukat. Nagyon leleményes párosokat láthattunk a kialakított kis fellépő színpadunkon. Mindenki fellépése után, méltán és megérdemelten járt a tapsvihar.

            A legviccesebb kategóriában meghirdetett játékos feladat, a lufis tánc volt. A felfújt lufival, egy pörgős zenére kellett táncolni, apának és gyermeknek közösen, úgy, hogy ne ejtsék le a lufit, miközben folyamatos nehezítéseket kaptak /a lufit a homlokukkal, fülükkel, orrukkal, szájukkal, kezükkel, vállukkal, hasukkal, hátukkal, fenekükkel, térdükkel kellett megtartani/. E kategóriában is jeleskedett minden páros, nagyon vidám és vicces táncos pillanatokat megélve így együtt, mindenki örömére.

            A játékos feladatok után, a gyermekek, édesapával szembe helyezkedve, mondták el a tanult verset és adták át, a nagy szeretettel készített ajándékot.

            A sok móka és kacagás után, bizonyítva rátermettségüket minden feladatban, következett a jól megérdemelt közös vacsora, egy finom paprikás krumpli virslivel. A jóízű közös vacsora, kiváló lehetőség volt az édesapák közötti kötetlen és szabad beszélgetésekre is.

 

„Apának lenni nagy lehetőség, szent feladat” – Pécsi Rita neveléskutató előadásaSzent József, az édesapák példaképe- Apák napja a Katica csoportban