A nyílt nap második napján, tovább vizsgálódtunk a víz világnapja alkalmával megtervezett projekt keretében, amikor fókuszba helyeztük és mélyebben szemügyre vettük a víz szerepét és fontosságát a növények gondozása kapcsán.
Ezen a napon, egy meglepetés kéréssel fordultak hozzánk a Bíborka virágboltból, mert a tavasz hirtelen beköszöntével, nem győzik a sok virágokat elültetni. Mivel megtudták, hogy a Liliomos gyermekek, nagyon okosak, szorgalmasok bátran fordultak segítségért hozzájuk. Ahhoz, hogy valóban segíteni tudjunk, első körben felelevenítettük milyen körülmények szükségesek, ahhoz, hogy a növények megfelelően növekedhessenek. Természetesen mindenki tudta a választ, mely szerint megfelelő fényre, talajra, melegre és természetesen, az életadó vízre. Tovább gazdagítottuk ismereteinket a tavaszi virágokkal kapcsolatban, hiszen a virágboltból küldött tavaszi virágokat alaposan megfigyeltük és megneveztük. Igy megismerkedtünk a tulipánon kívül, az illatos jácinttal, a virító krókusszal, a sárga nárcisszal, a primulával, a piros, rózsaszín és fehér százszorszéppel, a kék, fehér nefelejccsel, a hagyományos és törpe árvácskával.
A gyönyörű tavaszi virágokra való rácsodálkozás után, elkezdődött a tényleges munka, mégpedig két körben. Eső körben minden kisgyerek, magról vetett virágokat kis cserepekbe. Második körben hagymás virágokat ültettek kis cserepekbe. A munkafolyamat során megtapasztalták, hogy a talajt először megfelelően meg kell munkálni, hogy ne göröngyös legyen a föld, amibe elveti, hanem nagyon apróra és finom szemcsésre morzsolt. Fontos volt, a cserepekbe töltött föld mennyisége is, ahhoz, hogy a mag vagy hagyma könnyen utat találjon a felszínre. Az elvetett magra, hagymára egy vékony, föld réteget kellett még szórni, ami megóvja a rá leselkedő veszélyektől. A legvégén, pedig az életadó vízzel való locsolással zártuk az ültetési munkálatokat.
Minden esetben a gyermek feladata lesz megfigyelni, melyik virág fog hamarabb kikelni, kibújni a földből, mint ahogy a növények rendszeres locsolása is, ezzel megerősítve abban, hogy a víz mennyire fontos szerepet játszik a növények növekedésében.
A gyönyörű szemléltető cserepes tavaszi virágokat, a következő nap, pénteken, virágládába ültettük közösen a gyerekekkel. A virágládákat a teraszra helyeztük el és hosszú távú feladatuk lesz ezen növények gondozása és öntözése. A segítő munkának eredményeképpen a virágbolt küldött a gyerekeknek egy nagy ajándékcsomagot, amit nagy izgalommal és várakozással bontottunk ki. A csomag tartalma nem is lehetett volna találóbb, mint az, hogy gyerekméretű kerti szerszámokat kapjanak cserébe a nyújtott segítségért.
A vízzel kapcsolatos egész hetes projektünk nagyon tartalmasnak és sikeresnek bizonyult, sok élményt és ismereteket nyújtva a gyerekek számára. Sokat színeztek, sóliszt gyurmából polipokat, medúzákat, tengeri csillagokat alkottak és díszítettek, legóból krokodilokat és más vízi élőlényeket építettek. Kíváncsian nézegették és lapozgatták a tengeri világról szóló könyveket napokon keresztül. Kitartó élményt jelentett a csoportban kialakított halastó, ahol horgászattal ismerkedtek és gyakorolták a halak kifogását horgászbottal és hálóval egyaránt. Kedvenc játékuk lett a horgászos játék is, amely igencsak próbára tette a gyerekek koncentrációs képességét és kézügyességét. A kifogott halakat, természetesen visszadobták a tóba.