Kagyló csoport a Büdi tónál a Víz világnapja alkalmából

2025. március 23.

A Víz világnapját a közeli Büdi tónál ünnepelte a Kagyló csoport. A gyerekeknek keresőtúrát szerveztünk a tó körül. Találós kérdéseket kellett megfejteniük, melynek megoldásai mind a vízhez és a tóhoz kapcsolódtak. Minden kisgyermek izgatottan oldotta meg a feladatokat és nagy lendülettel keresgéltek a tóparton. Azok a megoldások, melyeket nem lehetett látni (hal, béka, teknősbéka) a gyerekek a csapatvezetők és a szülők segítségével saját ötleteik alapján mutatták be (eljátszották a gólyát, a halat a földbe rajzolták). A keresés után játszottunk a tóparton, majd a napot egy áhítattal zártuk, amely keretén belül hálát adtunk a víz éltető erejének.

 

 

Apák napi ünnepség a Kagyló csoportbanA Természettudományi Múzeum Kalandos erdő foglalkozásán vett részt a Kagyló csoport